Címlap

Szép ünnep közeledik, a Karácsony!

Immár hagyományosnak mondható Adventi ünnepségsorozatunk szombaton délután kezdődött a Templom előtti téren jótékonysági vásárral, az óvoda, az iskola Szülői Munkaközösségének valamint a város civil szervezeteinek közreműködésével.

A korábbi évektől eltérően, idén 17 órakor kezdődött a szentmise, majd ezt követte a Nők a Balatonért Egyesület helyi csoport énekkarának karácsonyi koncertje.

A koncertet követően Orbán Péter, Badacsonytomaj Város Képviselő-testületének tagja köszöntötte a szép számú jelenlévőt a Templom előtti téren.

Mindannyiunkat megérint ez az ünnep, Advent ünnepe. – kezdte köszöntőjét.

Ki-ki hite, meggyőződése szerint készíti elő lelkét a szeretet ünnepére. De közös mindannyiunkban, hogy szeretetre, emberségre vágyunk ebben az egyre ridegebb és szeretetlenebb világban.

Majd egy kedves történetet osztott meg a jelenlévőkkel a négy vasárnap angyaláról.

Köszöntője végén arra kért mindenkit, hogy advent jegyében imádkozzanak az adventi koszorú négy gyertyájának lángjáért

-         tartsuk életben a béke lángját,

-         a hit lángját,

-         a szeretet lángját, hogy legyen erejük tovább égni, mert az embereknek nagy szükségük van rájuk,

-         a remény lángját, hogy soha ki ne aludjon bennünk.

E gondolatok jegyében Badacsonytomaj Város Önkormányzat Képviselő-testülete nevében kívánt a város minden polgárának szeretetteljes, áldott, békés ünnepeket.

A Himfy Irodalmi Kör tagjai, Vizkelety Dóra és Ali Éva valamint a tapolcai Járdányi Pál Zeneiskola Rézangyalok Fúvós együttesének műsorával folytatódott az adventi est.

Közben a város lakói egy-egy karácsonyi dísszel tették ünnepibbé a város karácsonyfáját.

A civil szervezetek forró teával, forró csokival, punch-al, forralt borral, zsíros kenyérrel, diós és mákos kaláccsal, valamint sült gesztenyével kínálták a sok-sok érdeklődőt, miközben karácsonyi dallamok töltötték be a teret.

 
Linkcsere

Kérem, hogy amennyiben lát lehetőséget egy linkcsere kapcsolat kiépítésére, akkor egy az alábbiak közül választott linket helyezzen az oldalán:

- Szálláskérés.hu főoldala

Belföldi szállások | Szálláskérés.hu

Névnap
Ma 2012. február 23., csütörtök, Alfréd napja van. Holnap Mátyás napja lesz.
Hungarian Croatian Czech English French German Italian Polish Portuguese Russian Spanish
Közösségi oldalak
Eseménynaptár
2012 Február 2012  Március
Va Ke Sz Cs Sz
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29
Badacsonytomaj honlapja

Badacsonyotmaj honlapja

Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa110
mod_vvisit_counterTegnap340
mod_vvisit_counterA héten1138
mod_vvisit_counterMúlt héten2540
mod_vvisit_counterA hónapban8224
mod_vvisit_counterUtolsó hónapban11408
mod_vvisit_counterÖsszesen128739